NEPTUN EFTR Egységes tanulmányi rendszer



BEIRATKOZÁS ÉS TÁRGYFELVÉTEL 2010/11/1

2010.08.19
A 2010/11-es tanév őszi félévének tárgyjelentkezési időszaka 2010.08.26-án 08.00 órától 2010.09.19-én 23.59 óráig tart.
 
Az őszi félév órarendjét (mely a véglegesítésig folyamatosan frissül), valamint a levelező tagozatok konzultációs időpontjait a wwww.ymmf.hu honlap "Órarend" menüpontja alatt találhatja meg. Saját időbeosztásának összeállításához kérjük, hogy mindig a legfrissebb órarendváltozatot használja!
 
Ha a felvenni kívánt tárgy kurzusaira helyhiány miatt nem tud jelentkezni, forduljon a tárgyat oktató tanszék Neptun-felelőséhez! (az elérhetőségeket megtalálja a http://neptun.ymmf.hu oldalon, a "Kapcsolat" részben) Ha a jelentkezéskor az előkövetelmény nem teljesülésére vonatkozó hibaüzenetet kap, ellenőrizze le, hogy teljesítette-e a tárgynak az intézményi tájékoztatóban megadott előkövetelményét vagy előkövetelményeit!
Kérjük, ügyeljen arra, hogy csak az Ön képzésének és tagozatának meghirdetett kurzusokra jelentkezzen!
 
EZÚTON SZERETNÉNK FELHÍVNI A FIGYELMÉT AZ ALÁBBI FONTOS VÁLTOZÁSRA:
A regisztrációs héten és a tárgyfelvételi időszakban fel nem vett, illetve le nem adott tárgyak utólagos, engedélyhez kötött felvételére vagy leadására NINCS LEHETŐSÉG! Kérjük, hogy a meghirdetett tárgyakra a rendelkezésre álló idő alatt szíveskedjék jelentkezni!
Amennyiben a 2010/11/1-es félévben nem vesz fel tárgyat, aktív társadalombiztosítási jogviszonya megszűnik!

 
A félévhalasztási kérelmek leadási határideje 2010.08.25.
Az elfogadott akkreditációs kérelmek leadási határideje 2010.09.30.
A határidő után leadott kérelmeket nem áll módunkban elfogadni!
 
Zökkenőmentes félévkezdést kívánunk!
Tanulmányi Osztály



Pdf-formátumú ismertető a pénzügyi modul és a virtuális gyűjtőszámla használatáról.

Kitöltendő a költségtérítés és egyéb olyan pénzügyi tételek rendezése előtt, melyekről számla állítható ki.

Kitöltendő a Neptun-beli virtuális gyűjtőszámlánlévő összeg visszautaltatásakor

 Tantervváltozások

Az építészmérnöki alapképzés (BSc) tanterve és annak változásai

Tantervváltozások

Az építőmérnöki alapképzés (BSc) tanterve és annak változásai

Tantervváltozások

A műszaki menedzser alapképzés (BSc) tanterve és annak változásai

Tantervváltozások

A felsőfokú szakképzés tanterve és annak változásai

Tantervváltozások

Az építészmérnöki kredites (főiskolai) képzés tanterve és annak változásai

Tantervváltozások

Az építőmérnöki kredites (főiskolai) képzés tanterve és annak változásai

Tantervváltozások

A műszaki menedzser kredites (főiskolai) képzés tanterve és annak változásai

Tantervváltozások

A településmérnöki kredites (főiskolai) képzés tanterve és annak változásai

Tantervváltozások

A tűzvédelmi mérnöki kredites (főiskolai) képzés tanterve és annak változásai



Tájékoztató a Neptun-beli átlagszámoláshoz

Részletes, pdf-formátumú ismertető az új Neptun hallgatói moduljához

Részletes, pdf-formátumú ismertető az új Neptun oktatói moduljához

Részletes, pdf-formátumú ismertető az új Neptun tanszéki adminisztrátori moduljához

Rövid, pdf-formátumú ismertető a Neptun 2008 tavaszán megújult hallgatói felületéhez



Építőmérnöki BSc szak

2010.07.09
2010.04.29-i ülésén a 44/2009/2010 számú határozatával a kari tanács jóváhagyta a "C" típusú tárgyak előkövetelményeinek megszüntetését.

2010.07.09
2010.04.29-i ülésén a 43/2009/2010 számú határozatával a kari tanács elfogadta a "Passzív Ház" nemzetközi intenzív workshop nevű C-s tantárgy bevezetését.

2010.07.09
2010.04.29-i ülésén a kari tanács az alábbi változásokról döntött (42/2009/2010 KT-határozat):
A Termelési gyakorlat neve Szakmai gyakorlat-ra változott, valamint az építészmérnöki szakon a Szakmai gyakorlat II. előkövetelménye a Szakmai gyakorlat I. lett.

2010.02.23
2010.01.28-i ülésén a kari tanács az alábbi előkövetelmény-változásokról döntött (17/2009/2010 KT-határozat):
Az Építésszervezés I. elökövetelménye megváltozott: felvételéhez az Építőanyagok I. és az Magasépítés I. tárgyak teljesítése szükséges.

2010.01.28
A Nylevi Lektorátus által meghirdetett 2 kredites, szabadon választható tárgyak mind a nappali, mind a levelező tagozaton felvehetőek.

2010.01.01
2009.12.09-i ülésén a 8/2009/2010 számú határozatával a kari tanács elfogadta a A kockázat- és megbízhatóság-elemzés építőmérnöki alkalmazásai I.-II. nevű C-s tantárgy bevezetését.

2009.12.16
2009.10.08-i ülésén a kari tanács az alábbi előkövetelmény-változásoról döntött (3/2009/2010 KT-határozat):
- Végeselemes modellezés (AXIS VM) névvel új C-s tárgy indul nappali tagozaton a 6., levelező tagozaton a 8. félévben. Előkövetelményei: Tartók statikája II., Fa- és acélszerkezetek I., Vasbeton szerkezetek II.
- A Kő-, falazott és egyéb szerkezetek fakultatív tárgy nappali és levelező tagozaton is a 7. félévben lesz meghirdetve.
- A Szakirányú mérőgyakorlat (magasépítési szakirány) nevű kötelezően választandó tárgy előtanulmányi követelménye az alábbviakra módosult: Tartók statikája II., Magasépítési vasbeton szerkezetek, Műtárgyépítés III., Végeselemes modellezés, Magasépítési acélszerkezetek felvétele.

2009.08.18
Az Ábrázolás és Számítástechnika Tanszék új szabadon választható tárgyakat indít Számítógépes épületmodellezés és Számítógépes épületábrázolás néven, melyeket először a nappali tagozatosoknak hirdet meg a 2009/10-es tanév őszi félévében. Mindkét tárgy előkövetelménye a Műszaki informatika II.

2009.04.29
2008.11.20-i ülésén a kari tanács az alábbi előkövetelmény-változásoról döntött (34/2008/2009 KT-határozat):
az EU-dimenziók tantárgy előkövetelménye a Jogi ismeretek I. lett.

2009.02.05
A tűz és katasztrófavédelmi szakirányon teljesítendő Szakirányú mérőgyakorlat egyik előkövetelménye (Építőanyagok II.) megszűnt. A tárgy felvételéhez az Égés- és oltáselmélet III. teljesítendő.

2009.02.02
2007.11.09-i ülésén a kari tanács az alábbi előkövetelmény-változásoról döntött (17/2007/2008 KT-határozat):
a Minőségirányítás tantárgyat csak a IV. félév után lehet felvenni, ezért annak előkövetelménye az Építőanyagok II. vagy a Mérnökkémia II. lett.

2009.01.30
A 2008/2009-es tanév 2. félévétől új fakultatív szaknyelvi tárgyak indulnak: World Architecture and Lifestyle (Richard) , Discover Ancient Civilizations (Richard) , Gold, Money and Power (Dylan) , Investigate 911 (Dylan) , Ingenieurskunst und Architektur im deutschsprachigen Raum III (Rudolf)

2009.01.30
A Mechanika és Tartószerkezetek Tanszék új szabadon választható tárgyat indít Államvizsga-előkészítő (magasépítési szakirány) címmel, mely nappali tagozaton a 8. félévben vehető fel. Előkövetelményei: Magasépítési vasbeton szerkezetek, Magasépítési acélszerkezetek, Geotechnika V. (Mélyépítési vasbeton szerkezetek), Térinformatika mérőgyakorlat, Minőségirányítás.

2009.01.30
A Településmérnöki és Építészeti Tanszék új szabadon választható tárgyat indít Kommunikáció az urbanisztikában címmel, mely nappali tagozaton a mintatanterv szerinti 6. félévben vehető fel, előkövetelménye nincs.

2008.10.20
2008. október 2.-i ülésén a kari tanács az alábbi előkövetelmény-változásokról döntött (21/2008/2009 KT-határozat):
A Magasépítés tárgy neve Magasépítés I.-re, az Építési szerkezetek I. Magasépítés II.-re, az Építési szerkezetek II. Magasépítés III.-ra módosult.

2008.10.20
2008. október 2.-i ülésén a kari tanács az alábbi előkövetelmény-változásokról döntött (19/2008/2009 KT-határozat):
A Bevezetés a Bibliába és az Etika és etikák előkövetelménye a Mechanika II. (Szilárdságtan) lett.

2008.03.04
2008. február 14.-i ülésén a kari tanács az alábbi előkövetelmény-változásokról döntött (33/2007/2008 KT-határozat):
Az Építéstörténet előkövetelménye a Geotechnika II. (Földművek) lett.

2007.11.20
2007. október 11.-i ülésén a kari tanács az alábbi előkövetelmény-változásokról döntött (9/2007/2008 KT-határozat):
A Geotechnika V. (Mélyépítési vasbeton szerkezetek) előkövetelménye a Geotechnika III. (Alapozás I.) és a Műtárgyépítés II. (Alagútépítés) vagy a Műtárgyépítés III. (Vasbeton hidak tervezése és építése) lett.

2007.09.04
A Műtárgyépítés I. előkövetelménye a Geotechnika III. (Alapozás I.) teljesítése helyett annak felvétele lett.
Levelező tagozaton a Hidraulika előkövetelménye a Hidrológia felvétele.

2007.04.04
A Vasbeton szerkezetek I. előkövetelményei az alábbiakra változtak: Mechanika III., Építőanyagok I.
A Szakirányú mérőgyakorlat (magasépítési szakirány) előkövetelményei: Mechanika III. (Tartók statikája I.), A méretezés alapjai, Tartók statikája II., Műtárgyépítés III. (Vasbeton hidak tervezése és építése), Magasépítési vasbeton szerkezetek, Magasépítési acélszerkezetek, Féléves vasbeton tervezési feladat
A Szakirányú diplomamunka (magasépítési szakirány) előkövetelményei: Mechanika III. (Tartók statikája I.), A méretezés alapjai, Tartók statikája II., Műtárgyépítés III. (Vasbeton hidak tervezése és építése), Magasépítési vasbeton szerkezetek, Magasépítési acélszerkezetek, Féléves vasbeton tervezési feladat

2007.03.20
A Műtárgyépítés III. (Hídépítés) tárgy új neve Műtárgyépítés III. (Vasbeton hidak tervezése és építése). Előkövetelményei: Tartók statikája II., Vasbeton szerkezetek I., Vasbeton szerkezetek II.
A Kő-, falazott és egyéb szerkezetek tárgy előkövetelményei: a Mechanika III. mellett a Vasbeton szerkezetek I. és a Fa- és acélszerkezetek I.

2007.03.20
::: ÚJ, "C" TÍPUSÚ TÁRGYAK INDULNAK :::
Épületek komplex statikai vizsgálata (előkövetelmények: Mechanika III. (Tartók statikája I.), Vasbeton szerkezetek I., Fa- és acélszerkezetek I., Tartók statikája II.)
Féléves vasbeton tervezési feladat (előkövetelmény: Vasbeton szerkezetek II.)
Vasbeton szerkezetek ec2 szerint (előkövetelmény: Vasbeton szerkezetek II.)

2007.03.20
A Bevezetés a Bibliába tárgy kódja SGYMMET282XXX-ről SGYMMET285XXX-re változott.
Az Etika és etikák tárgy kódja SGYMMET283XXX-ról SGYMMET286XXX-re változott.

2007.03.02
A Mechanika és Tartószerkezetek Tanszék oktatási gyakorlatának megfelelően A méretezés alapjai nevű tárgy a levelező tagozaton a korábban kiadott intézményi tájékoztatótól eltérően nem a második, hanem az első félévben indul.

2006. szeptemberétől megváltozott az Építési szerkezetek I. [SGYMMAG202XXX] tárgy előkövetelménye. Felvételéhez a Magasépítés [SGYMMAG201XXX] tárgyból 2-es vagy annál jobb vizsgajeggyel kell rendelkezniük.



ZSADÁNYI ZOLTÁN Neptun-főmunkatárs
Telefon: 252-1270/174
E-mail: zsadanyi.zoltan@ybl.szie.hu
(Információ, technikai segítség)

Tanulmányi előadók

Nappali építészmérnöki szak
Kétéves levelező építőmérnök másoddiplomás képzés
ZOBOR MÁRTA
"A" ép., fszt. 111.
Telefon: 252-1270/192
E-mail: zobor.marta@ybl.szie.hu

Levelező építészmérnöki szak
Nappali tűz- és katasztrófavédelmi mérnöki szak
Levelező tűz- és katasztrófavédelmi mérnöki szak
ERDŐS ZOLTÁNNÉ
"A" ép., fszt. 111.
Telefon: 252-1270/191
E-mail: erdos.zoltanne@ybl.szie.hu

Nappali műszaki menedzser szak
Levelező építőmérnöki szak
Építőmester-képzés>
FUKKERNÉ VASTAG GABRIELLA
"A" ép., fszt.
Telefon: 252-1270/173
E-mail: fukkerne.vastag.gabriella@ybl.szie.hu

Nappali építőmérnöki szak (a 2008-ban felvetteknek)
REINPRECTHNÉ PERSAY HEDVIG
"A" ép., fszt.
Telefon: 252-1270/150
E-mail: reinprechtne.persai.hedvig@ybl.szie.hu

Nappali építőmérnöki szak (a 2006-ban felvettek, felsőbb évfolyamok)
Nappali településmérnöki szak
Levelező településmérnöki szak
Levelező műszaki menedzser szak
FEHÉR BÉLÁNÉ
"A" ép., fszt.
Telefon: 252-1270/190
E-mail: feher.belane@ybl.szie.hu

Nappali és levező épített környzet mérnökasszisztens felsőfokú szakképzés
ZSADÁNYI ZOLTÁN
Telefon: 252-1270/174
E-mail: zsadanyi.zoltan@ybl.szie.hu

Szociális ügyek, pénzügyek
KŐSZEGI KÁROLYNÉ előadó
"A" ép., fszt.
Telefon: 252-1270/125
E-mail: koszegi.karolyne@ybl.szie.hu

Felvételi ügyek
Törzskönyvügyintézés
Diploma- és indexmásodlatokkal kapcsolatos ügyintézés
LECZOVICS PÉTERNÉ előadó
"A" ép., fszt.
Telefon: 252-1270/104
E-mail: tanulmanyi@ybl.szie.hu

Tanszéki Neptun-adminisztrátorok

Magasépítési Tanszék
VIZI GERGELY NORBERT tanszéki mérnök
Telefon: 252-1270/198
E-mail: vizi.gergely.norbert@ybl.szie.hu

Településmérnöki és Építészeti Tanszék
KÁMÁN ELŐD tanszéki mérnök
Telefon: 252-1270/198
E-mail: kaman.elod@ybl.szie.hu

Közmű- és Mélyépítési Tanszék
SIMONNÉ DOBI MARIANN tanszéki titkár
Telefon: 252-1270/172
E-mail: dobi.mariann@ybl.szie.hu

FIRGI TIBOR főiskolai tanársegéd
Telefon: 252-1270/154
E-mail: firgi.tibor@ybl.szie.hu

Építésszervezés és Menedzsment Tanszék
SZOLLÁR TAMÁSNÉ tanszéki titkár
Telefon: 252-1270/181
E-mail: szollar.tamasne@ybl.szie.hu

Matematika Tanszék
MUZSIK ÉVA tanszéki titkár
Telefon: 252-1270/139
E-mail: muzsik.eva@ybl.szie.hu

Mechanika és Tartószerkezetek Tanszék
FREUND PÉTER tanszéki mérnök
Telefon: 252-1270/109
E-mail: freund.peter@ybl.szie.hu

Ábrázolás és Számításechnika Tanszék
KISS ZSUZSANNA tanszékii titkár
Telefon: 252-1270/102
E-mail: kiss.zsuzsanna@ybl.szie.hu

Építőanyag és Minőségirányítás Tanszék
FILYÓ GYÖRGYNÉ tanszéki titkár
Telefon: 252-1270/127
E-mail: filyo.gyorgyne@ybl.szie.hu

Nyelvi Lektorátus
DR. LENGYEL ANDRÁS nyelvtanár
Telefon: 252-1270/137
E-mail: lengyel.andras@ybl.szie.hu

Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Intézet
LUDMANN GABRIELLA intézeti titkár
Telefon: 251-1060
E-mail: ludmann.gabriella@ybl.szie.hu