BEIRATKOZÁS ÉS TÁRGYFELVÉTEL 2010/11/1
2010.08.19
A 2010/11-es tanév őszi félévének tárgyjelentkezési időszaka
2010.08.26-án 08.00 órától 2010.09.19-én 23.59 óráig tart.
Az őszi félév órarendjét (mely a véglegesítésig folyamatosan frissül), valamint a levelező tagozatok konzultációs időpontjait a wwww.ymmf.hu honlap "Órarend" menüpontja alatt találhatja meg. Saját időbeosztásának összeállításához kérjük, hogy mindig a legfrissebb órarendváltozatot használja!
Ha a felvenni kívánt tárgy kurzusaira helyhiány miatt nem tud jelentkezni, forduljon a tárgyat oktató tanszék Neptun-felelőséhez! (az elérhetőségeket megtalálja a http://neptun.ymmf.hu oldalon, a "Kapcsolat" részben) Ha a jelentkezéskor az előkövetelmény nem teljesülésére vonatkozó hibaüzenetet kap, ellenőrizze le, hogy teljesítette-e a tárgynak az intézményi tájékoztatóban megadott előkövetelményét vagy előkövetelményeit!
Kérjük, ügyeljen arra, hogy csak az Ön képzésének és tagozatának meghirdetett kurzusokra jelentkezzen!
EZÚTON SZERETNÉNK FELHÍVNI A FIGYELMÉT AZ ALÁBBI FONTOS VÁLTOZÁSRA:
A regisztrációs héten és a tárgyfelvételi időszakban fel nem vett, illetve le nem adott tárgyak utólagos, engedélyhez kötött felvételére vagy leadására NINCS LEHETŐSÉG! Kérjük, hogy a meghirdetett tárgyakra a rendelkezésre álló idő alatt szíveskedjék jelentkezni!
Amennyiben a 2010/11/1-es félévben nem vesz fel tárgyat, aktív társadalombiztosítási jogviszonya megszűnik!
A félévhalasztási kérelmek leadási határideje 2010.08.25.
Az elfogadott akkreditációs kérelmek leadási határideje 2010.09.30.
A határidő után leadott kérelmeket nem áll módunkban elfogadni!
Zökkenőmentes félévkezdést kívánunk!
Tanulmányi Osztály
Pdf-formátumú ismertető a pénzügyi modul és a virtuális gyűjtőszámla használatáról.
Kitöltendő a költségtérítés és egyéb olyan pénzügyi tételek rendezése előtt, melyekről számla állítható ki.
Kitöltendő a Neptun-beli virtuális gyűjtőszámlánlévő összeg visszautaltatásakor
Az építészmérnöki alapképzés (BSc) tanterve és annak változásai
TantervváltozásokAz építőmérnöki alapképzés (BSc) tanterve és annak változásai
TantervváltozásokA műszaki menedzser alapképzés (BSc) tanterve és annak változásai
TantervváltozásokA felsőfokú szakképzés tanterve és annak változásai
TantervváltozásokAz építészmérnöki kredites (főiskolai) képzés tanterve és annak változásai
TantervváltozásokAz építőmérnöki kredites (főiskolai) képzés tanterve és annak változásai
TantervváltozásokA műszaki menedzser kredites (főiskolai) képzés tanterve és annak változásai
TantervváltozásokA településmérnöki kredites (főiskolai) képzés tanterve és annak változásai
TantervváltozásokA tűzvédelmi mérnöki kredites (főiskolai) képzés tanterve és annak változásai
Tájékoztató a Neptun-beli átlagszámoláshoz
Részletes, pdf-formátumú ismertető az új Neptun hallgatói moduljához
Részletes, pdf-formátumú ismertető az új Neptun oktatói moduljához
Részletes, pdf-formátumú ismertető az új Neptun tanszéki adminisztrátori moduljához
Rövid, pdf-formátumú ismertető a Neptun 2008 tavaszán megújult hallgatói felületéhez
Műszaki menedzser szak (kredites)
2009.04.07
Saját hatáskörében a Matematika Tanszék az alábbiakról döntött:
Azon hallgatóink, akik a Matematika I. és a Matematika II. tárgyakat Dunaújvárosban teljesítették, azok kötelesek ott is szigorlatozni.
Akik a két tárgy valamelyikét az Yblben végezték, azoknak az Yblben is kell szigorlatozniuk.
2007.11.20
2007. október 11.-i ülésén a kari tanács az alábbi előkövetelmény-változásokról döntött (9/2007/2008 KT-határozat):
A Mérnöki szerkezetek II. előkövetelménye a Mérnöki szerkezetek I. helyett a Mechanika „B” lett.
ZSADÁNYI ZOLTÁN Neptun-főmunkatárs
Telefon: 252-1270/174
E-mail: zsadanyi.zoltan@ybl.szie.hu
(Információ, technikai segítség)
Tanulmányi előadók
Nappali építészmérnöki szak
Kétéves levelező építőmérnök másoddiplomás képzés
ZOBOR MÁRTA
"A" ép., fszt. 111.
Telefon: 252-1270/192
E-mail: zobor.marta@ybl.szie.hu
Levelező építészmérnöki szak
Nappali tűz- és katasztrófavédelmi mérnöki szak
Levelező tűz- és katasztrófavédelmi mérnöki szak
ERDŐS ZOLTÁNNÉ
"A" ép., fszt. 111.
Telefon: 252-1270/191
E-mail: erdos.zoltanne@ybl.szie.hu
Nappali műszaki menedzser szak
Levelező építőmérnöki szak
Építőmester-képzés>
FUKKERNÉ VASTAG GABRIELLA
"A" ép., fszt.
Telefon: 252-1270/173
E-mail: fukkerne.vastag.gabriella@ybl.szie.hu
Nappali építőmérnöki szak (a 2008-ban felvetteknek)
REINPRECTHNÉ PERSAY HEDVIG
"A" ép., fszt.
Telefon: 252-1270/150
E-mail: reinprechtne.persai.hedvig@ybl.szie.hu
Nappali építőmérnöki szak (a 2006-ban felvettek, felsőbb évfolyamok)
Nappali településmérnöki szak
Levelező településmérnöki szak
Levelező műszaki menedzser szak
FEHÉR BÉLÁNÉ
"A" ép., fszt.
Telefon: 252-1270/190
E-mail: feher.belane@ybl.szie.hu
Nappali és levező épített környzet mérnökasszisztens felsőfokú szakképzés
ZSADÁNYI ZOLTÁN
Telefon: 252-1270/174
E-mail: zsadanyi.zoltan@ybl.szie.hu
Szociális ügyek, pénzügyek
KŐSZEGI KÁROLYNÉ előadó
"A" ép., fszt.
Telefon: 252-1270/125
E-mail: koszegi.karolyne@ybl.szie.hu
Felvételi ügyek
Törzskönyvügyintézés
Diploma- és indexmásodlatokkal kapcsolatos ügyintézés
LECZOVICS PÉTERNÉ előadó
"A" ép., fszt.
Telefon: 252-1270/104
E-mail: tanulmanyi@ybl.szie.hu
Tanszéki Neptun-adminisztrátorok
Magasépítési Tanszék
VIZI GERGELY NORBERT tanszéki mérnök
Telefon: 252-1270/198
E-mail: vizi.gergely.norbert@ybl.szie.hu
Településmérnöki és Építészeti Tanszék
KÁMÁN ELŐD tanszéki mérnök
Telefon: 252-1270/198
E-mail: kaman.elod@ybl.szie.hu
Közmű- és Mélyépítési Tanszék
SIMONNÉ DOBI MARIANN tanszéki titkár
Telefon: 252-1270/172
E-mail: dobi.mariann@ybl.szie.hu
FIRGI TIBOR főiskolai tanársegéd
Telefon: 252-1270/154
E-mail: firgi.tibor@ybl.szie.hu
Építésszervezés és Menedzsment Tanszék
SZOLLÁR TAMÁSNÉ tanszéki titkár
Telefon: 252-1270/181
E-mail: szollar.tamasne@ybl.szie.hu
Matematika Tanszék
MUZSIK ÉVA tanszéki titkár
Telefon: 252-1270/139
E-mail: muzsik.eva@ybl.szie.hu
Mechanika és Tartószerkezetek Tanszék
FREUND PÉTER tanszéki mérnök
Telefon: 252-1270/109
E-mail: freund.peter@ybl.szie.hu
Ábrázolás és Számításechnika Tanszék
KISS ZSUZSANNA tanszékii titkár
Telefon: 252-1270/102
E-mail: kiss.zsuzsanna@ybl.szie.hu
Építőanyag és Minőségirányítás Tanszék
FILYÓ GYÖRGYNÉ tanszéki titkár
Telefon: 252-1270/127
E-mail: filyo.gyorgyne@ybl.szie.hu
Nyelvi Lektorátus
DR. LENGYEL ANDRÁS nyelvtanár
Telefon: 252-1270/137
E-mail: lengyel.andras@ybl.szie.hu
Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Intézet
LUDMANN GABRIELLA intézeti titkár
Telefon: 251-1060
E-mail: ludmann.gabriella@ybl.szie.hu